Március 2-án kirándulni mentünk a Kék Nefelejcs Hímző Szakkör tagjaival. Kirándulásunk fő célpontja, az országhatáron is átterjedő Palócföld középpontjában fekvő Palóc Múzeum, amely Balassagyarmaton található.
A közel 2 órás látogatás alkalmával elsőként a múzeum „Látványtár”-át tekintettük meg, ahol a múzeum gyűjteményének legszebb darabjai láthatóak. Lenyűgözött bennünket az a gazdag és értékes gyűjtemény, amely a palócok mindennapjait mutatja be (viselet, lakástextil, kerámia, bútor, pásztorművészet, háztartási eszközök, táplálkozás, gyermekjátékok, jeles napok, népi vallásosság), még úgy is, hogy mi parádiak is részesei vagyunk a palóc kultúrának.
Ezután a múzeum állandó néprajzi kiállítását „A BÖLCSŐTŐL A SÍRIG – Paraszti ünnepek és hétköznapok Nógrád Megyében” tekintettük meg, amely a vidék gazdag népi hagyományaiból merítette témáját. A kiállítás fő pilléreit az emberi élet három nagy fordulója, a születés, házasságkötés, halál adják, s az ezeket összekötő életszakaszok köre csoportosítják mondandójukat. A tárgyi eszközök mellett megelevenedik egy-egy szokás az alkalomhoz illő viseletbe öltöztetett bábuk segítségével.
Betekintés nyerhettünk, a múzeum alapítójának, Nagy Iván akadémikus, történész tiszteletére összeállított állandó kiállítás anyagába is.
Ezt követően Rimóc felé vettük utunkat. Útközben egy finom ebéd erejéig megálltunk Szécsényben. Rimócon először egy magángyűjteményben lévő Babamúzeum anyagában gyönyörködhettünk, ahol a „Bölcsőtől a sírig” című kiállítás keretében Rimóc népviseleteit láthattuk. Innen a Palóc Főkötő kiállításra mentünk, amely a palócföldi főkötők szemet gyönyörködtető, finoman kidolgozott, igényesen díszített, csodálatos sokszínűségét mutatja be.
A kirándulás alkalmával betekintést nyerhettünk elődeink örökségén keresztül Palócföld népművészetének gazdagságába, hagyományainak világába. Legyünk büszkék arra, hogy mi is részei vagyunk ezen népcsoportnak!
A kirándulás jó hangulatban telt és mindenki maradandó élményekkel gazdagodva tért haza. Köszönjük a Hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület támogatását, amellyel biztosítja a szakkör működését, valamint lehetővé tette, hogy eljussunk ezen csodálatos helyekre.