Kedves Parádiak, Parádfürdőiek és Parádóhutaiak! Az elmúlt évi jó hangulatot felidézve – lakossági és civil kezdeményezésre – ismét egy szabadtéri főzéssel egybekötött közösségi napra hívjuk a település lakóit, baráti és munkahelyi közösségeit 2017. augusztus 19-én, szombaton a parádfürdői parkba. A nap folyamán minden közösség elkészítheti azt az étket, amit el szeretne fogyasztani. A jó hangulathoz a zenét Salamon Miklós és Bartus Áron szolgáltatják. A délután folyamán sport és ügyességi versenyeken, játékos vetélkedőkön vehetnek részt a vállalkozó szelleműek. A délután vidám folytatásáról Szikra László a Showder Klub, a Rádiókabaré, és az ATV Dumakabaré című műsorának humoristája gondoskodik. A nyár végéhez közeledve nyárbúcsúztató nosztalgikus esttel zárjuk a napot a budapesti Anonymus Retro Band közreműködésével. Az esten fellép a XXX. Jubileumi Palócnapokon nagy sikerrel bemutatkozott parádi Senoritas majorette csoport.
A főzésen való részvétel regisztrációhoz kötött, amelyet 2017. augusztus 15-ig kell megtenni az IKSZT telefonszámán (06 20 466 8890) vagy e-mail címén (iksztparad@gmail.com). Mindenkit szeretettel várunk, töltsünk el együtt egy vidám napot!