Október 29-én Parádfürdőn került sor a Rákóczi emlékpark avatására, amely a TOP 5.3.1-16-HE1-2017-00011 számú projekt keretében valósult meg.
Lassan egy 1 éve készültünk arra a programra, amelynek részeként került volna átadásra az emlékpark. Az elmúlt években többször írtunk már arról e lap hasábjain, hogy Parád is tagja a Rákóczi emlékfák településeinek, amelyek VII. országos találkozójának Parád adott volna helyet ez év áprilisában. Sajnos ez az esemény a tavaszi járványhelyzet miatt elmaradt. Akkor még bíztunk abban, hogy az őszi időszakban lehetővé válik a program megrendezése és ebben az évben mi adhatunk otthont eme nemes kezdeményezésnek, és láthatjuk vendégül a 14 település képviselőit. Azonban az októberre tervezett eseményt sem tudtuk megvalósítani, mert a települések sorra mondták le a részvételt a már náluk kialakult járványhelyzet miatt, és ennek hatására úgy döntöttünk, nem vállaljuk be, hogy az ország több pontjáról ideérkező vendégek kockázatot jelentsenek az itt lakókra. A park kialakítása időközben elkezdődött, és a Rákóczi szobor is elkészült, ezért az a döntés született, hogy a park avatását megtartjuk, előkészítve ezzel a helyet a jövőbeni országos találkozónak.
Szitáló esőben gyülekeztünk az esemény helyszínén, ahol Mudriczki József polgármester osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Ezt követően külön köszöntötte Bagi Andrást, akit korábban az emlékpark létrehozásának kapcsán kért fel arra, hogy készítsen egy, a fejedelmet ábrázoló alkotást a kidőlt Rákóczi fa egy darabjából. Az ő keze munkáját dicséri az emlékparkban felállított szobor, amellyel II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek állítottunk emléket. Ezt követően az alkotáson közösen helyezték el a megemlékezés virágait. Az emlékparkban elültetésre került településünk nevében egy kocsányos tölgy, amelyre, mint a park első fájára Szakács Béláné, a Nyugdíjas Klub vezetője és Horváth Géza, a Palócbokréta Hagyományőrző Egyesület elnöke, felkötötték a nemzetiszínű szalagot. Dombi Ferenc plébániai kormányzó ezután megáldotta és megszentelte a parkot.
Bízunk benne, hogy a következő év lehetőséget ad a rendezvény méltó megtartására és a park kibővülhet a többi település fájával.