Parád Nagyközség Önkormányzatának Közösségi Színtereként első alkalommal csatlakoztunk a Közösségek Hete országos rendezvénysorozathoz.
Május 15-én – hosszú idő eltelte után – ismét közösségi programra invitáltuk településünk apraját, nagyját. Közösségi akciónk célja az volt, hogy közös összefogással, a gyerekek bevonásával megújítsuk, szebbé varázsoljuk településünk Kossuth Lajos úti játszóterét. Nagy örömünkre az időjárás is kedvezett a szabadtéri programnak, így szép számmal érkeztek a lelkes tenni akarók, akikkel kora délutánig csiszoltunk, festettünk, ástunk, kapáltunk, gereblyéztünk. Külön öröm volt számunkra, hogy jó néhány gyerek is eljött, s ugyanolyan lelkesedéssel és elszántsággal dolgoztak, mint a felnőttek. Nagyon jó hangulatban telt el az a néhány óra, amelyet együtt töltöttünk, hiszen már mindnyájan vágytunk egy kis közösségi élményre, találkozásra, beszélgetésre. A segítséget közös ebéddel igyekeztünk meghálálni segítőinknek.
Éppen befejeztük a munkát, amikor megérkezett az első kisgyermekes család, s örömmel vették birtokba a megszépült játszóteret.
Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy a programunk egyben egy országos kezdeményezés része is, és ezen a napon más településeken is találkoznak az ott élők, hogy összefogással tegyenek településükért, közösségeikért, értékeikért.