Az Országos Rajzfilmünnepet hagyományteremtő szándékkal indították útjára 2011-ben azzal a céllal, hogy az Animáció Világnapját (október 28.) országszerte minél többen ünnepelhessék meg INGYENESEN BIZTOSÍTOTT VETÍTÉSEK keretében. A program küldetése a rajz- és animációs filmek sokszínű kultúrájának, értékeinek közvetítése.
Első alkalommal csatlakoztunk az Országos Rajzfilmünnep programsorozatához, amelyben az idén 92 település 100 helyszínén válogathattak az érdeklődők a filmek között a három napos esemény során (október 26-28.).
Október 26-án, pénteken a Közösségi Házban ideiglenesen kialakított moziba vártuk az érdeklődőket. Igyekeztünk olyan közeget teremteni a helyszínen, ahová belépve a „néző” úgy érezhette, mintha valóban egy „igazi” moziba érkezett volna. A vetítések előtt frissen pattogtatott kukorica illata járta be a termet, amihez minden érdeklődő egy kisdobozos gyümölcslét is kapott. Az általunk készített plakáton szereplő rajz- és animációs filmek kerültek levetítésre: Vuk, Mesék Mátyás királyról és a Gru3. Mindhárom vetítésen szép számban vettek részt, főleg gyerekek, akiknek nagyon tetszettek a vetítés nyújtotta kép- és hanghatások. Azonban nemcsak a gyerekeknek sikerült maradandó élményt szerezni, hanem a résztvevő felnőtteknek is.
Rajzversenyt hirdettünk a vetítéseken résztvevőknek: november 20-ig várjuk tőlük azokat a rajzokat, amelyek a levetített filmek szereplőit, illetve azok egy-egy jelenetét örökítik meg. A beérkezett rajzok kiállításra kerülnek, illetve december 5-én a Mikulásváró ünnepség alkalmával történik meg az eredményhirdetés a Mikulás közreműködésével.
Reméljük, hogy a programhoz való csatlakozással – hacsak néhány órára is -, de sikerült megteremteni a mozizás élményét, varázsát.