A magyar kultúra napja alkalmából január 24-én a Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által került megrendezésre az I. Művészeti Nap.

Az eseményt Mudriczki József polgármester nyitotta meg a Közösségi Házban. A ház nagyterme adott helyet a népdaléneklési versenynek, ahol négy korcsoportban közel 50 diák mérte össze énektudását. A zsűri tagjai szebbnél szebb produkciókat hallgathattak meg. A délelőtt folyamán a művészeti iskola néhány növendékének hangszeres előadását is megcsodálhattuk.

A népdaléneklési versenyen kívül rajz és informatikai verseny is zajlott, amelyek témái szintén a magyar népi kultúrához kapcsolódtak. De nem csak a diákok tudásának megmérettetéséről szólt a nap, hanem egyéb más programokban is részt vehettek: volt például csörögefánk sütés, néptánc. A gyerekek egy vidám, sokszínű programok nyújtotta délelőttöt tölthettek ezen a napon az iskolában és a Közösségi Házban.