Az idén is izgalommal teli várakozással előzte meg a Mikulás érkezését, hiszen tavaly megígérte, hogy az idén újra eljön. Érkezésére a táj is ünnepi díszbe öltözött, fehér hótakaró alá bújt. A gyerekek már napközben izgatottan várták, kérdezgették, hogy vajon mikor fog megérkezni. De nemcsak a gyerekek készültek lázasan erre a napra, hanem szüleik is. Megsütötték a finomabbnál finomabb sütiket, valamint a gyerekekkel közösen ötletes ajándékokat készítettek, amiket egy igazán hangulatos adventi vásár keretében jelképes összegért lehetett megvásárolni. Az ebből befolyó bevételből az osztálypénztárak gyarapodtak.
A Mikulást váró gyerekeket forró teával, a felnőtteket forralt borral kínáltuk és a hangulatot még barátságosabbá varázsolta a lobogó tűz fénye, melege.
Amíg a Mikulást vártuk kihirdettük rajzpályázatunk nyerteseit, igazgató néni és polgármester úr átadták a megérdemelt jutalmakat.
Aztán végre megérkezett a Mikulás! Az őt kísérő krampuszok segítségével elhozta hatalmas zsákjaiban a gyerekeknek szánt csomagokat. Az 1. osztályos gyermekek kedves kis műsorral köszöntötték. Ezután a krampuszok segítségével kiosztásra kerültek a csomagok, majd a Mikulás sorban átadta a kisebbeknek is a nekik hozott ajándékot. Sok gyermeket szólított a színpadra, akik közül néhányan megszeppenve vették át a Mikulás-csomagot.
Kicsik és nagyok tolongtak a színpadon, amikor a Mikulással közös fotó készítésére nyílt lehetőség.
Aztán elérkezett az idő, elköszönt a gyerekektől, felkerekedett, hogy tovább folytathassa útját, hiszen sok helyen várták még.
Reméljük jövőre újra eljön.